2016. július 16., szombat

GYÓGYNÖVÉNYEK KOZMETIKAI ALKALMAZÁSA - VI.



“Az Istenek a nőknek fegyverül adták a szépséget.”


Gyógynövények hatóanyagai a kozmetikumokban
A gyógynövények és a testápolás közötti kapcsolat évezredekre tekint vissza. Az ember apránként megismerte a növényeket, megtanulta, melyek jók táplálkozásra, melyek gyógyításra, melyek szépítkezésre.  A gyógynövények hatását elsőként a népi gyógyászat figyelte meg, bár a görög mitológia istenei sem vetették meg a gyógyfüvek varázslatos erejét.
Bármi, amit bőrünkre kenünk, csak látszólag tűnik úgy, hogy nem kerül be a szervezetbe. Ez azonban nincs így! A bőr rétegein keresztül minden bejut, és hatással van a sejt anyagcseréjére. Ennek alapján működik pl. az Ayurveda olajos masszázs és kezelés. A növények természetes szerves anyagai, a kivonatokban oldott ásványi elemek, sók segítenek az egészség megőrzésében, regenerálásban.
Az elmúlt néhány évtizedben elszaporodott wellness-központokban testünket kényeztethetjük; a fogorvosi rendelőkben folyik a szájápolás, míg az arc-, a kéz- és lábápolás valamint a fodrászat különböző kozmetikai szalonokban zajlik.

A kozmetikumoknak nem létezik egységes fogalma. Azt mondhatjuk, hogy „minden olyan anyag/készítmény a kozmetikumok körébe tartozik, amely az emberi testtel (bőr, szőrzet, köröm, ajak, stb.) külsőleg, vagy a fogakkal és a szájüreg nyálkahártyájával érintkezésbe kerül, elsődlegesen azzal a céllal, hogy azokat tisztítsa, védje, ápolja, illetve illatosítsa, kiküszöbölje a kellemetlen testszagot, vagy megjelenését megváltoztassa.
Nagyon fontos tehát, hogy miként címkézzük az adott kozmetikumot, hiszen ezen keresztül tudja a gyártó a fogyasztó részére megadni a fontos információkat a felhasználásról. 


Az utóbbi időkben a figyelem középpontjába került az egészség természetes anyagokkal történő fenntartása, ezért megnövekedett ezen anyagok iránti igény. A  gyógynövényekkel védő hatást több növény kivonatainak kombinációjával is elérhetjük, „bio”, „természetes” vagy „natúr” kozmetikumok alkalmazása által. Vita folyik azonban világszerte, hogy mi a „bio”, a „természetes”, ill. a „natúr”. Mi ezen kifejezések valódi értelme és mikor lehet használni, illetve ráírni azokat egy-egy termékre. Erről itt már olvashattatok.
Az Ayurveda több évezredes tana a gyógynövényeken alapult és alapul. Napjainkban a nyugati orvoslásban is egyre többször jelenik meg a gyógynövények és készítményeik használata az orvosi kezelés kiegészítőjeként. A (gyógy)növények újraértékelése sok esetben igazolta a feltételezett hatást, s az orvosi kísérletek igazolták azok jótékony hatását, melyek sokat tehetnek a bőr sejtjeiért, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, anyagcserét fokozó, regeneráló tulajdonságukkal, ill. a szervezet egészséges működéséért, az egészség helyreállításáért, megőrzéséért. Néha többféle növényi hatóanyagra, illetve a többféle hatóanyag együttes alkalmazására van szükség. 
Ugyanakkor vigyázni kell, hogy miből mennyi kerül az adott kozmetikai ápolószerbe, hiszen a helytelen mennyiség, alkalmazás vagy épp a növény nem megfelelő részének felhasználása nem kívánt mellékhatásokkal, rosszabb esetben allergiás tünetekkel is járhat.
A szervezet kisebb-nagyobb betegségeit, hibáit a bőr egyértelműen megmutatja. Ezért a bőrápolásnak, adott esetben kozmetikai kezelésnek mindig egyénre szabottnak kell lennie. A hatásos kozmetikum előállításához ismernünk kell a bőr szerkezetét, felépítését, valamint a növényi kivonatok hatóanyagait és ásványielem-tartalmát.
Nemcsak az arc- és bőrápolás, de a szájápolás is fontos, továbbá az egészség megtartásához a test energiáit masszázsokkal és fürdők (balneo-terápia) használatával lehet és kell fenntartani. A kezelés során gyógynövényeket, aromaterápiát alkalmaznak.

Az utóbbi években a kozmetikai kisvállalkozások száma jelentősen megnőtt, mely szükségessé tette a gyártás feltételének szabályozását. Az EU piacán forgalmazott (nemcsak hazai) kozmetikai termékeknek az ISO 22716:2007 szabványban meghatározott Helyes Gyártási Gyakorlat (Good Manufacturing Practice: GMP) szerint kell készülnie. Ezt a szabályozást 2007-ben dolgozták ki és tették közzé, melynek célja meghatározni azokat a tevékenységeket, amelyek lehetővé teszik a biztonságos, minőségi termékek előállítását, továbbá útmutatást adjon a kozmetikai termékek gyártására, ellenőrzésére, tárolására és szállítására vonatkozóan is. Az ellenőrzött natúr-kozmetikumoknak meg kell felelni a (BDIH Certified Natural Cosmetics) minőségi követelményrendszernek is.
 
A Vaipani kozmetikumok és az AVA masszázsolajak maximálisan megfelelnek ezeknek a feltételeknek. A termékekben található gyógynövényeket az ősi Ayurveda receptek alapján válogatták ki és össze, valamint dolgozták fel.  Állatkísérleteket nem hajtanak végre, allergiás tüneteket nem okoznak, megfelelnek a kozmetikai gyártás-technológiai és egyéb fontos követelményeknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése