2021. március 14., vasárnap

A VESE EGÉSZSÉGE ÉS MŰKÖDÉSE


A kiválasztás szerve, a
vese a hasüreg hátsó részén, vastag zsírrétegbe ágyazódik. Szervezetünk nagy szűrőberendezése egyben méregtelenítő központ is.
👉Felelős az anyagcsere közben keletkezett bomlástermékek eltávolításáért
👉 A só- és vízháztartás szabályozásáért
👉 Kiszűri a fölösleges mennyiségű nátriumot, ill. a vérből a vizet.
👉 A vérnyomásra is befolyással van, mivel a vérnyomást szabályozó, vörösvértest-termelést beindító, és a kalcium anyagcserét szabályzó anyagok termelését segíti elő.
❗️ A szervezet, a veseműködésre ható hormonokon keresztül, mindenkori vízigényének megfelelően szabályozza a víz visszaszívódását, és ezzel a vizelet töménységét. A vese ezt szabályozza a vér tisztításával.
❗️ A vér 90%-a víz. A szív által a vérkeringésbe pumpált összes vérmennyiség 20%-a folyik át a két vesén, ez percenként 1 liter vér. Ennek kb. 10%-a kiszűrődik, és vizelet formájában távozik a testből.
❗️❗️A vese és a húgyutak betegségeinek a tünetei aszerint lehetnek igen változatosak:
  • lehet általános gyengeség
  • altesti fájdalom
  • láz
  • gyakori, kontrollálhatatlan vagy fájdalmas, esetleg nehéz és akadályozott vizelés, illetve a vizelet színének, összetételének, állagának megváltozása
Ha valami nincs rendben a vesénkkel, akkor életerőnk is megfogyatkozik. A meggyengült vesefunkció következményeként zavar lép fel a szűrőrendszerben, és a salakanyagok kiválasztása nem történik meg tökéletesen, visszamaradnak a szervezetben, és olyan betegségeket idéznek elő, mint a reuma, a köszvény, az allergia, a bőrkiütések, a viszketés vagy az asztmás roham.
Szóval igyunk-igyunk-igyunk! S hogy mit, erről itt már írtam. Továbbá itt is.
 
👉 Vesegyengeség esetén a salakanyagok az izzadással a bőrön keresztül választódnak ki, és ez túlterheli a bőrt: ólomszínűvé válik, fakó és természetellenes lesz. 
👉 De ha zavar van, akkor megnövekszik a fertőzésre való hajlam is.

A jól működő vesék ezzel szemben megfelelően víztelenítik a testet, a fölösleges vizet és a salakanyagokat a húgyutakon keresztül választják ki. Egészséges lesz a bőr, és a jól érezzük magunkat a bőrünkben is.  közérzet.

👉 A funkciózavart jelezheti könnyű nyomás a vesetájékon, tompa érzés a vesékben, és néha körülírhatatlan háti fájdalom.
 
👉 Veseproblémára utaló jel lehet: zavaros vizelet, véres vizelet, túl gyakori vizelési inger, túlzott hízás vagy a vizelet mennyiségének csökkenése, fejfájás, megnövekedett testhőmérséklet, duzzadt szem és ujjak, ödéma, szomjúságérzés, gyengeség, szívpanaszok, magas vérnyomás, tartós fáradtságérzés.

❗️❗️ Ha a vesék túl kevés folyadékhoz jutnak, akkor megnövekedhet a vese, hólyag és húgyvezeték- gyulladásának kialakulásának kockázata. De a lehet vesekő vagy - homok is.

A következő gyógynövények különösen alkalmasak a veseműködés serkentésére: nyírfa, csalán, aranyvessző.
 
- A nyírfát a népi gyógyászatban, a középkor óta,  „vesefaként“ tartják számon, ás valóban, a nyírfalevél a benne található flavonoidoknak köszönhetően megnöveli a vizeletmennyiséget.

- A csalán talán a legismertebb gyógynövény, amelyet a tavaszi méregtelenítő kúrák részeként használnak. Ennek megfelelően minden böjti teának elhagyhatatlan része. 
 
- A közönséges aranyvessző a népi gyógyászatban régóta sebgyógyításra használatos. Manapság elsősorban a vesebajok fő ellenszerének számít: erősíti és segíti a vesét, anélkül, hogy stresszelné, és ezért vese- vagy vesemedence-gyulladás esetén is alkalmazható.

Az Ayurveda felhasznált gyógynövényei között található pl. a kurkuma , petrezselyem, gyömbér (képünk).



A hideg mindig a veséinket terheli a legjobban, ezért feltétlenül tartsuk melegen a vesénket.
Mit tehetünk még? Reggel igyunk citromos vizet. Ez áttisztítja a húgyutakat, jó a prosztatára, csökkenti a felfázásra való hajlamot, lúgosít. És tele van C-vitaminnal.
 


              A gyógynövényekből összeállított kapszula, a Punarnavadi pedig mellékhatások nélkül segíti a vesék jó működését.

Felelős a  vese és a húgyúti szervek normál működéséért, a máj tisztításáért. Vízhajtó, vértisztító hatású. Szerepet játszik a szervezet egészséges folyadék-háztartásában. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése