2019. május 4., szombat

KERÜLENDŐ ÉTELEK - HA REUMÁS VAGY


Nem árt, ha tudjuk, hogy bizonyos ételfajták nem kedveznek az ízületi gyulladásos megbetegedéseknek. Nézzük, miről is beszélünk.  
A reumatoid arthritis (RA) nem kellemes állapot, sőt alkalmasint igen fájdalmas. A gyulladt ízületek nehezen működnek, ami megkeseríti mindennapi életünket. Egy kutatás szerint azonban tehetünk ellene, segíthetünk magunkon, akár pl. azzal is, hogy a mozgás mellett figyelünk a diétánkra, étkezésünkre. Fel kell ugyanis ismernünk, hogy néhány élelmiszer súlyosbíthatja a gyulladást.
Pl. A cukros ételek
Nem vagyok édesszájú. Ami nem jelenti azt, hogy időnként nem kívánom meg az édeset, de alapvetően nem halok-élek a csokiért, a sütikért, cukorkákért.
De tudom, soknak gond, hogyan hagyjanak föl vele. A cukor ugyanis sok bonyodalmat okozhat, ha túl sok van a szervezetben. A Johns Hopkins Arthritis Kutatási Központ szerint az RA-ban szenvedők mindenképpen csökkentsék, vagy inkább teljesen hagyják el a cukrot. Ez azt jelenti, hogy pl. a desszertek  bevitelét a minimumra kell csökkenteni, különösen a vásárolt dolgokat, mert vannak olyan élelmiszerek, melyekhez bizony igen sok cukrot adnak.
  • A különböző édességek: Az angol Nemzeti Egészségügyi Szervezet egyik felmérése szerint igen magas a cukrot fogyasztók aránya. Pl. egy 10 dkg-s csokiban kb.  62,6 g cukor van. A csomagolt gyümölcsökhöz is adnak, és hamar megvesszük, mert úgy véljük, „gyümölcs”-öt eszünk, tehát biztosan egészséges.
  • Szódafélék: A kóla kb. 10 teáskanálnyi cukrot tartalmaz, de a Fanta-félékben még több van! Még a sportitalok is kb. 5 kanál cukrot tartalmaznak.  Meneküljünk tőlük!
  • Dobozos gyümölcslevek: Mindenképpen édesítve vannak, kb. 10 g cukor van 1 dl-ben. Ha napi két literes dobozzal  megiszunk, csak gondoljuk bele....
  • Energia-italok: Ezekről az ártalmas italokról itt már írtam. Lehet, hogy van bennük gyümölcs-származék, de tudni kell, hogy 1 dl-ben kb. 24.6 g cukor van!!!
  • Ketchup és fűszeres mártások: Ne higgyük, hogy csak az édességek tartalmaznak
    cukrot. A krémalapú salátaöntetek, a sós mártások, ill. a ketchup hasonló ételízesítőket tartalmaznak, csak tesznek hozzá mást is, hogy ne érezzük feltétlenül édesnek. Pl. 10 dkg. édes-savanyú mártás kb. 20 g cukrot tartalmaz, a ketchup 27,5 g-t, a salátaöntet pedig kb. 16,7 g –ot. Ha már mindenáron ketchup-ot ennénk, inkább készítsünk magunknak friss paradicsomból!


2. Telített és transz-zsírok
A túl sok hús bevitele köszvényt okoz. Ez nem vicc! A már kialakult RA-betegségben szenvedőknek nagyon kell vigyázniuk a koleszterin-szintjükre, ill. arra, hogy mely ételek tartalmaznak telített -  vagy transzzsírokat. Érdemes átgondolni a vörös hús bevitelének mennyiségét, a gyorsétel-fogyasztást, és érdemesebb egészségesebb alternatívát keresni, mint pl. a tenger gyümölcseit, a sovány fehérjét, vagy a vegán forrásokat. A túl sok hús fogyasztása általában véve sem egészséges, mindig kell, hogy az étrendünk tartalmazzon zöldségfélét is. A fizikai funkciók általános javulását tapasztalták, mikor felhagytak a hússal.
3. Alkohol

Az alkohol bizony magas cukortartalmú. Így aztán fogyasztása problémát okoz. Például akár májproblémákat.
4. Feldolgozott élelmiszerek
Messziről kerüljük, ha az RA-t is el akarjuk kerülni. Ha már van, akkor a gyulladás csökkenésének eléréséhez kell.  Vegyünk friss élelmiszert, főzzünk magunknak, kerüljük a snack-eket, inkább készítsünk magunknak finomságot.
5. Tej- és tejtermékek
A tejtermékek fogyasztása körül nagy vita folyik, pro- és kontra. Hogy mit mond az Ayurveda a tejről, itt már írtam. Megmondom őszintén, én a tejivók pártján állok. Hiszem a házitej-fogyasztás előnyeit. Hiszem, hogy nem a tejivás maga okozza a különböző ’–tóz’- érzékenységet, hanem az életvitel. Egyes kutatók viszont úgy vélik, hogy a tejtermékben található fehérje árthat az ilyen jellegű betegségben szenvedőknek. Nos – nem tisztem vitatkozni. Minden ember egyedi, mindenkinél más működik. Befolyásolják a gének, az életvitel, a környezet, a stressz, minden! 
Allergén ételfajták
Elképzelhető, hogy bizonyos élelmiszerekre allergiásak vagyunk, ugyanakkor nem tudunk róla.  Mivel az RA autoimmun betegség, súlyosbíthatja az allergiás élelmiszerekre való folyamatot. Érdemes tesztelni tehát a különböző ételeket, legalább 1 hónapig, és figyeljük meg, hogy okoznak-e bármilyen reakciót a már meglévő RA-ben.
Ezeknek az élelmiszereknek az eltávolítása, ill. az étrend módosítása segített az RA tüneteinek javulásában, de amikor az ételeket újra bevezették, visszajött a fájdalom, duzzanat és merevség.

Ízületünk védelmére, a javasolt étrendváltás mellett érdemes természetes étrend-kiegészítőket is alkalmazni. 


Pl. a Flexiform  kollagéntartalmú italpor az ízületek, térd, könyök, váll, gerinc-ízületek és porcok egészséges működéséhez ajánlott. Elősegítheti a regenerációjukat.

A DuoLife, izmokra, ízületekre kifejlesztett termékei nemcsak az ízületeknek, porcoknak, kötőszöveteknek, de az idegvégződéseknek is nagy segítséget jelentenek a regenerálódásban. Többen tapasztaljuk csípő, térd, porckorong, sérv, zsibbadás javítására is.


Figyelem: ez a cikk pusztán informatív jellegű, mindig konzultáljon szakemberrel.
Forrás: CureJoy
Képek: Internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése